Borravaló kalkulátor

Étteremben, szállodában, taxiút végén fizetnél, de nem tudod, hogy mennyi borravalót adj? Akkor az online borravaló kalkulátor Neked készült. Add meg az összeget, illetve azt, hogy mennyire voltál elégedett a szolgáltatással és máris kiszámoljuk a végösszeget.


Tippek és információk a „jattolással”, illetve a borravaló kalkulátor által alkalmazott számítással kapcsolatban

Mennyi borravalót „illik” adni Magyarországon?

Itthon a borravaló elfogadott értéke 10 százalék, bár ha szuperelégedettek vagyunk, a 15 százalék is előfordul. A borravalóval lényegében azt fejezzük ki, hogy mennyire voltunk elégedettek a szolgáltatással, illetve a kiszolgálással. Ha egyáltalán nem, akkor ne is adjunk, extrém esetben, amikor maga a szolgáltatás minimálisan elvárható minősége kérdőjeleződik meg, gondolkodjunk el azon is, hogy egyáltalán fizessünk-e, illetve kérjük a panaszkönyvet!

Mi az a szervizdíj és helyettesíti-e a borravalót?

A szervizdíjat egyre több helyen számolják fel, egyes vélekedések szerint ez helyettesíti a borravalót (leginkább a vendégek szerint), mások úgy gondolják, hogy ezen felül még jár a borravaló is (ez pedig inkább a szolgáltatást nyújtó felek, így pl. a pincérek gondolják így).

Borravalóval együtt 7870 forint jött ki, visszakérjük a 130 forintot?

Nagyobb összegek esetében általában általában 100 forintra szoktunk felkerekíteni, de a példánknál maradva 7900 forint jön ki . Ebben az esetben általában nem szoktuk visszakérni a 100-ast sem. Borravaló kalkultátorunk éppen ezért a teljes, borravalóval növelt összeg számítása mellett megadja a 100, illetve 500 forintra kerekített összeget, ez azonban már inkább 10 ezer forint feletti tételeknél opció.

Hogyan adjuk a borravalót?

Felejtsük el a filmekben látott „asztalon hagyom és már ott sem vagyok” típusú megoldásokat, ezeket sokkal inkább a dramaturgia, mintsem az élet szülte. Mindenképpen várjuk meg, míg a pincér átveszi az összeget, s persze a borravalót a legtöbb esetben a szolgáltatás végén adjuk.

Mi a helyzet a borravaló kapcsán külföldön?

Elutazás előtt mindenképpen érdeklődjünk az adott ország borravalóval kapcsolatos szokásairól, mert akad, ahol sértésnek veszik (pl. Kínában és Japánban), van ahol pedig a 20 százalék tekinthető alapösszegnek (pl. az USA-ban). Erről egy jó kis összefoglaló itt található.

Hasznos volt? Oszd meg mással is! Köszönjük! ❤️
Kiszamolo.com logo

Ránk számíthatsz. Az oldalainkon található online kalkulátorok segítségével lehetőséget biztosítunk arra, hogy gyorsan választ kapj a téged érdeklő számszerű kérdésekre.